TÁJÉKOZTATÁS A DIÁKOK ÉS SZÜLEIK SZÁMÁRA
MI AZ EDUCHANGE KUTATÁS ALAPÖTLETE?
Az egyetemi továbbtanulás nagyban függ a családi háttértől. Míg a diplomás szülők gyerekei közül 100 fiatalból 79 megy egyetemre, addig a diplomával nem rendelkező szülők esetében, 100 fiatalból csak 27 jelentkezik egyetemre. Ennek számos oka van: a fiatalok gyakran nem rendelkeznek elegendő információval a tanulmányi követelményekről, a finanszírozási lehetőségekről, a kínált kurzusokról, vagy nem ismerik az erősségeiket, nem tudják, hogy tervezzék a pályájukat.
Az EDUCHANGE kutatás célja olyan módszerek kidolgozása, amelyek segítik a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását a felsőoktásban. A kutatás fő fókusza a tájékoztató események és a pályaorientációs tanácsadások hatásvizsgálata a továbbtanulási döntésekre. Az EDUCHANGE célja nem csak a felsőfokú oktatásban meglevő egyenlőtlenségek kutatása, hanem a közpolitikai döntéshozók tájékoztatása is a megfelelő intézkedésekről, amelyek csökkenthetik az oktatásban meglévő egyenlőtlenségeket.
Az EDUCHANGE sikere a résztvevő diákokon múlik iskoláik és tanáraik támogatása mellett. Ezért arra kérjük Önöket, hogy segítsék munkánkat vegyenek részt a kutatásban.
MIRŐL SZÓL AZ EDUCHANGE KUTATÁS?
Az EDUCHANGE egy nagymintás kutatás, amelyet az EU és az Európai Kutatási Tanács (ERC) finanszíroz az oktatási egyenlőtlenségek csökkentése érdekében. A kutatás négy országban (Dánia, Németország, Magyarország, Izland) egyidejűleg zajlik. A kutatás alapja egy kísérlet, ami az úgynevezett „beavatkozás” módszerén alapszik. Konkrétan egy információs csomagot állítottunk össze, amely a diákokat abban segíti, hogy a különböző továbbtanulási döntésekhez kapcsolódó foglalkozási- és karrier kilátásokról tájékozódjanak. Ez tehát a „beavatkozás”. Ahhoz, hogy meg tudjuk mondani az információs csomag hatását a diákok továbbtanulási döntéseire, két – véletlenül kiválasztott – csoportban hasonlítjuk össze a diákok továbbtanulási döntéseit. A „kísérleti csoportban”, a diákok részt vesznek az információs beavatkozásban, vagyis megkapják azokat az információkat, amelyeket az információs csomagban összeállítottunk, míg a „kontroll csoportban”, a diákok nem vesznek részt az információs beavatkozásban, vagyis nem kapják meg azokat az információkat, amelyeket az információs csomagban összeállítottunk. Ezzel a módszerrel meg tudjuk majd mondani, hogy magának az információs beavatkozásnak volt-e hatása a diákok továbbtanulási döntéseire. Összefoglalva, az EDUCHANGE kutatás azt szeretné feltárni, hogy milyen szerepet játszik a szakképzésről, illetve az egyetemen történő továbbtanulásról kapott információ a középiskola elvégzése után hozott továbbtanulási döntésekben.
A nemzetközi összehasonlításból pedig kiderül majd, hogy az adott ország intézményi kontextusa mennyire befolyásolja azt, hogy az információs beavatkozás képes-e továbbtanulási döntésekben tapasztalt társadalmi egyenlőtlenségeket csökkenteni.
MI LESZ A KUTATÁS MENETE?
Az EDUCHANGE kutatás adatfelvétele és kísérleti része 2024/25 tavaszán zajlik majd a középiskolákban.
Az információs beavatkozást képzett pályaorientációs-tanácsadók tartják a tizenegyedik évfolyamos osztályokban. Az információs beavatkozás időtartama egy tanítási óra, azaz 45 perc. Ez a tájékoztatás átfogó áttekintést nyújt a tanulók számára elérhető különböző továbbtanulási útvonalakról. Számos témát fed le, beleértve a szakmákat és karrierkilátásokat, költségeket, ösztöndíjakat és az egyetemi belépési követelményeket. A tájékoztatás részeként különböző videókat látnak a diákok, ahol egyetemi hallgatók beszélnek arról, hogyan küzdötték le a tanulmányaik során felmerülő kihívásokat. Ezenkívül pályaorientációs tanácsadóink rendelkezésre állnak majd a diákok kérdéseinek megválaszolására.
Az információs beavatkozás után bizonyos diákok, akiknek a szülei nem diplomások, további egyéni tanácsadást kapnak.
Az információs beavatkozást három online kérdőív kíséri. Az első kérdőívben, körülbelül három héttel az információs beavatkozás előtt, néhány alapvető információt kérünk a diákoktól. Például megkérdezzük a diákok terveit a szakmai jövőjükkel kapcsolatban. Az első kérdőív kitöltése 20-25 percet vesz igénybe. A második kérdőívet röviddel az információs beavatkozás után kell kitölteni; ez körülbelül 10 percet vesz majd igénybe. A harmadik kérdőív a 2024/2025-ös tanév végén, májusban kerül majd kitöltésre.
Az információs beavatkozás utáni kérdőívek (közvetlenül utána, illetve az évvégi) célja, hogy információt nyújtsanak az információs beavatkozás hatásáról a középiskola utáni továbbtanulási döntésekre. A kérdőívek kérdései nem érzékenyek, de ha a diákok kényelmetlenül érzik magukat, vagy kérdéseik vannak a kérdések megválaszolása után, bármikor kapcsolatba léphetnek kutatóinkkal, akik a helyszínen segítenek majd.
ANONIMITÁS ÉS ÖNKÉNTES RÉSZVÉTEL
A kutatás során gyűjtött összes információ teljes mértékben anonimizált lesz, így egyéni következtetéseket nem lehet majd levonni a diákokról. A diákok minden kérdőív elején egy egyedi kódot fognak megadni (például a szüleik keresztnevének kezdőbetűi, születési helyük kezdőbetűi, vagy születési dátumuk), amit bármikor fel tudnak idézni, de mi nem leszünk képesek őket azonosítani ezen információk alapján. Ezen kód segítségével tudjuk összekapcsolni az adataikat, és biztosítjuk, hogy azokat kérésre törölhessük.
A részvétel természetesen önkéntes. Minden diák bármikor visszaléphet, indoklás nélkül, például személyesen tájékoztatva erről a tanáraikat vagy a pályaválasztási tanácsadókat vagy egyszerűen nem válaszolva a kérdőívben feltett kérdésekre. Illetve, mind a diákok, mind a szüleik vagy gyámjaik visszavonhatják a részvételi szándékot egy emailt küldve az alábbi email címre:
boldvai-pethes.laura@krtk.hun-ren.hu
ADATVÉDELMI SZABÁLYOZÁSOK
Az összegyűjtött adatok titkosak, és azokat az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR 2016/679) rendelkezéseivel összhangban gyűjtjük, dolgozzuk fel és tároljuk. A kutatási projektet az Európai Kutatási Tanács finanszírozza.
KIT KERESHETEK, HA KÉRDÉSEM VAN?
További részletes információkért a konkrét országokról kérjük, tekintse meg az országokra vonatkozó aloldalakat, amelyeket az oldal jobb felső sarkában található országzászlók segítségével érhet el.
Magyar vezető kutató:
Dr. Keller Tamás
HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont
E-Mail:keller.tamas@krtk.hun-ren.hu
Web: https://kti.krtk.hu/kutatok/keller-tamas/
Dán és izlandi vezető kutató:
Prof. Dr. David Reimer
University of Iceland
E-Mail: reimer@hi.is
Web: https://english.hi.is/staff/reimer
Német vezető kutató:
Prof. Dr. Ulrich Kohler
University of Potsdam
E-Mail: ulrich.kohler@uni-potsdam.de
Web: https://www.uni-potsdam.de/de/soziologie-methoden/index